2015. december 30., szerda

Így születtünk - Ő gyermeknek, én anyának

Ez egy teljes, részletes történet arról, hogy hogyan születtünk - gyermekké és anyává.
Figyelmeztetés! Egy-egy ponton elég részletes, tehát, ha nincs gyomrod hozzá, akkor ez nem neked való olvasmány!

Amikor eljön az idő...legalábbis azt hiszed...

Ez már az!!! Elkezdődött.

24 óra vajúdás után becsípődött a jobb lábam egészen hajlatból. Fáj, csak vonszolom magam után és ülve, fekve nem tudom mozdítani, csak a kezemmel pakolom, mintha nem is az enyém lenne. Azt mondják, hogy beilleszkedett a baba feje a szülőcsatornába és nyom egy ideget.... Akkor ez most jó! Örülünk neki, végre haladunk.

Még 20 óra eltelik... nagyon elfáradtam.

Reggel felmentünk a szülőszobára, de csak azért hogy szem előtt legyek... de minek is.

Ha kiakartam menni pisilni, szólni kellett - mert ugye nem flangálunk a folyosón - de kinek is? Mert hogy senki a környéken, de hogy szóljak, ha nem jön erre senki és nem mehetek ki?

Hideg van... fázom, de nagyon!!!
Kiborultam. Ez olyan mint a börtön. Vissza akarok menni az osztályra, ott bebújok a kis vackomba!!!

Persze nem engednek.
Hívnak egy dokit. Megvizsgál. Vérzek. Ez már tágulási vérzés - mondja.
A többiek mosolyogva néznek rám. Már vissza akart menni az osztályra - mondják a dokinak.

Hívják az orvosomat - mondja az ügyeletes. Végre valami történik. Ez megnyugtat.

48 óra telt el, de végre elkezdődik. :-) Örülök. :-)


Jön a dokim.
Két ujjnyira nyitva van, lehet szólni Apának, hogy jöjjön - mosolygott és burkot repesztett. Mostantól nem lehet felkelni.
Ekkor dél volt.
Apa teljes lázban megérkezett... és vártunk .... meg vártunk .... meg vártunk.
Én óránként- két óránként megkérdeztem, hogy mennyi van még hátra és érkezett a válasz, hogy 2 óra - 2 óra - 2 óra.

Aztán elkezdett remegni a lábam a fáradtságtól, így szőlőcukrot szopogattam.

Este 9 körül megkérdeztem, hogy  "Miért megy ez ilyen lassan?"
Teljesen kimerültem.

Konzultáció az ügyeletes orvossal, újabb vizsgálat. A saját dokim császárt javasolt (joggal!!! - de ez egy másik történet), az ügyeletes szerint viszont meg lesz ez simán is.

Rendben - mondtam - csak történjen már valami.( Furcsa érzés volt, kicsit mintha lelkiismeret-furdalásom támadt volna a császár miatt, főleg, ha már ennyit szenvedtünk, akkor szülessen meg ez a baba természetes módon. Magam sem értem, de így volt.)

Nem tágultam ki teljesen, maradt egy kis perem, de végre SZÜLÜNK! Hangzott el a várva várt mondat.

Így végül két orvossal, egy szülésznővel és egy apával szültem... és nem akárhogy, mert itt a dokim is kőkeményen dolgozott, fizikai munkát végzett, mert én ugyan minden erőmet beleadtam, egy nyikk nem hagyta el a számat, de sajna már az én erőm kevésnek bizonyult, így a dokimnak kellett beleadni apait-anyait.

Szóval 1,5 órányi kemény munka után este 10 óra 20 perckor


megszületett a mi kicsi lányunk.


Olyan volt amilyennek lennie kell! Apró, törékeny, hófehér és eszméletlenül maszatos!
Furcsa módon nem sírt ... panaszkodott.

S valljuk meg őszintén egy újszülöttről sok minden az ember eszébe jut, de a szépség nem, de ott, akkor Ő gyönyörű volt. Azt hiszem ezt csak akkor érti meg az ember, amikor a saját gyermekét először a karjába foghatja.

Annyi erőm sem maradt, hogy felüljek. Az osztályra is vittek, szó szerint az ágyamba is és a lelkemre kötötték, hogy fel ne merjek kelni, még ülni sem. Higgyem el, hogy nem fog menni! Hívjam a nővérkét bármit akarok is.

... de ezt majd az idő megoldja.

Ott feküdtem az osztályon kimerülve majd' 60 órányi megpróbáltatás után... és nem maradt más csak a BOLDOGSÁG!!!

Öt órát töltött a kicsi lány az inkubátorban, mert hát ő is elfáradt. Majd ismét találkozhattunk... és sokszor azon kaptam magam, hogy csak némán nézünk egymás szemébe ... egészen mélyen, mintha egymás lelkébe látnánk ... és tényleg.


Eltelt 3 év és a szülés fáradtságát és fájdalmát nem tudom felidézni, de a pillanat, ahogy elvesztünk egymás tekintetében megmaradt, azt hiszem örökké velem marad!

3 év telt el és ahogy írom ezeket a sorokat potyognak a könnyeim... Nincs ennél nagyon csoda és nagyobb BOLDOGSÁG!

Köszönöm, hogy vagy nekem, drága kicsi lány!!!

Az utolsó napok

Volt egy kismama, akitől sokat tanultunk a vajúdás alatti nyugalom megőrzéséről és relaxációról ... na nem szóban, hanem élőben. Hihetetlen higgadtsággal viselte, sajnos már volt tapasztalata bőven... de ezt most nem mesélem el :-)

A lényeg, hogy ő vajúdás közben kötött, mármint ruhát, babaruhát és mindezt sokszor állva! Nagyon ügyes volt, egy kötőgép megirígyelhetné a teljesítményét mind mennyiségben mind minőségben. Csak hát amikor jöttek a fájások, kicsit "szétcsúszott" a minta és erőteljesen fújtatott mint egy felbőszült bika, de mindezt teljes nyugalommal, alázattal. 

Hihetetlen volt! Ráadásul mindezt két teljes napig! Nem ingott meg, nem bizonytalanodott el és nem hagyta, hogy fölülkerekedjen rajta a fájdalom.

Rengeteget tanultam tőle! Azóta is hálás vagyok érte! Talán ezért kellett ott lennem, hogy később könnyebb legyen. :-)

Az utolsó két hét

Immáron 3 éve, hogy nem írtam ide...
Nem sikerült befejezni a történetet.

Az utolsó két hetet kórházban töltöttük.

Egyik reggel felszaladt a vérnyomásom 190-re, így keresztül száguldottunk a városon... pontosabban 2 városon.
Próbáltam megnyugodni, de a dokim szavai lebegtek előttem... "ha kiugrik a vérnyomás, levállhat a méhlepény".

Szerencsére nem történt baj.

Persze a szülőszobán jól letoltak, hogy mi a fenének jöttem én ide ezzel, biztos rossz a vérnyomásmérő és sorolhatnám... de bizonyára az ő vérnyomásmérőjük is rossz volt, mert a gyógyszer bevétele után is még 160 felett volt. :-( így kaptam még egy gyógyszert.

Megfigyeltek, nst-t raktak a hasamra, közben megjött a dokim és mivel a kétféle gyógyszer rendezte a helyzetet hazamehettünk.... egészen délután 3-ig, amikoris kezdődött az egész elölről.

Szóval így kerültünk az osztályra és töltöttük ott a hátralévő 2 hetet. A hely hiány miatt 3-szor "költöztem", kaptam úgy szobát és új ágyat, más-más emeleten és minden olyan volt, amilyen lenni szokott kórházi körülmények között... de furcsa mód mégis élveztem ... minden percét, úgy ahogy volt. :-) Együtt voltam a babámmal és élveztük egymás társaságát :-)

Az utolsó két (vajúdás mentes) éjszakát leszámítva - amikor pokolian égett a gyomrom - nagyon jókat aludtam.... és horkoltam. :-))) Nyugtatott a tudat, hogy a többiek is. :-))))

Valahogy minden olyan szép volt .... hisz ezt vártam évek óta ... nem számított mi történik, hogy hol vagyunk ... BOLDOG VOLTAM!!!!