hosszú hétvége orvosi felügyelettel

Péntek reggel.
Nagy dilemma... mit csináljunk?

Tünetek nélkül ébredtem, ami nem új dolog. Minden reggel eddig így indult, aztán délután elkezdett rohamosan romlani a helyzet. Mintha valamivel jobb lenne a magnézium-citráttól, mint eddig, de ez lehet, hogy csak pillanatnyi állapot. Péntek van, hosszú hétvége jön. Szóval úgy döntöttünk nem várunk, bemegyünk a kórházba. 

Mint kiderült a dokim épp szabadnapját tölti. Már mindegy, akkoris elindulunk. Lesz, ami lesz.

2 és fél óra alatt sikerült egy ultrahangot és egy vizsgálatot összehozni. A doki egyáltalán nem volt szimpatikus, de sok jót olvastam róla és tulajdonképpen aranyos volt. Már mikor megláttam a nevét az ajtón megnyugodtam.... jó kezekben vagyunk.

A dokibácsi megnézte az uh. leletemet: minden oké! Nagy változás nem volt rajta hétfőhöz képest, szerencsére, csak a kis apróságom lett nagyobb. :-)

Megbeszéltük a panaszokat, megvizsgált. 

Az ítélet megszületett:

A méhszáj teljesen zárt, rendben vagyunk, de a tüneteim aggasztóak, főleg a lombikos előzmények miatt. Ezért egy infúziós megtartó kezelésre benttart.

Ekkor pokolian kellett volna éreznem magam, de inkább megnyugodtam. Azt hiszem ez volt az egyetlen dolog, ami most kielégítette a vágyaimat. Úgy éreztem, mindent megtesznek értünk. Örültem neki. Már csak azért is mert ekkorra már megint kezdődtek a szokásos tüneteim.

A kórházi ellátás borzalmas, a körülmények iszonyatosak, az orvosok olyan kevesen vannak, hogy az osztályra szinte csak vizitkor jutnak fel. Szerencsére jó helyem volt a körülményekhez képest, a főorvosi szobákkal szemben. Négyen voltunk egy kórteremben, aranyosak voltak a szobatársak. Mindhárman a második babájukat várták, sokat tanultam tőlük. :-) Kicsit meg is nyugodtam. 

Pénteken kaptam 1 nagyobb dózisú infúziót. Szombaton már csak gyógyszert, de 3x1 magnézium-citrátot írtak ki, aki persze tudtam, hogy kevés lesz, még délelőtt meg is emeltem 3x2-re. Orvos ugyan nem volt, akivel meg tudtam volna beszélni, előzőleg telefonon a dokim azt mondta, hogy ennyire nyugodtan emelhetem, hát így tettem. Tökéletesen nem oldotta meg a problémát.

Vasárnap...

végülis hazaengedtek. Még egyszer megvizsgált (ekkor már a saját) dokim, minden rendben van. Valószínűleg ilyen alkat vagyok/leszek (magas és -szerinte- vékony), kicsit hamarabb és intenzívebben érzem a szalagok nyúlását, mint a nagyátlag. Nem kell tőle megijedni. Próbáljak meg sokat feküdni, főleg, ha igényét érzem.

Aztán mikor hazaértem és megláttam a hasam a tükörben, minden világos lett. Akkkoooorát nőtt a hasam. Igazából az a csoda, hogy csak ennyit éreztem abból, hogy nő. :-)